Út a sarki fényhez – Egy karácsonyi kaland története
4. fejezet
A sarki fény szépsége
Bundi, a róka, Barka, a süni, Döme, a mackó és Hoppla, a nyúl lassan, de biztosan kapaszkodtak felfelé a hófödte hegyek között. Egyre északabbra jártak, a hó itt már csillogóbb volt, és a csend is mélyebb – igazán idilli, téli hangulat uralkodott a fenyvesben.
– Azt hiszem, megérkeztünk Norvégiába – szuszogta Döme, miközben egy hatalmas fenyőnek dőlt.
– Húha, itt már a hó is skandináv módra esik – felelte Hoppla, és nevetve lerázta a sapkájáról a hatalmas pelyheket.
Haladtak tovább, majd egy szurdokhoz értek, ahol egy híd maradványaira bukkantak. Az átkelőt félig elsodorhatta egy korábbi vihar, csak néhány deszka maradt meg belőle.
A túloldalon ott várta őket a hegygerinc, azon túl pedig az úticél: Bundi unokatestvérének, Bendének az erdei házikója.
– Itt bizony építkezni kell – állapította meg Bundi. – De ha összefogunk, négyünknek gyerekjáték lesz!
És nekiláttak. Bundi megfordította a térképét, ceruzát vett elő, és megtervezte a híd új faelemeit, pontosan kiszámolva, a híd melyik részére mekkora lécet kellene helyezni. Döme vállalta, hogy hoz fát a közeli erdőből.
– Jót tesz egy kis testedzés a karácsonyi vacsora előtt! – simogatta meg a pocakját a falánk medve. Hoppla éles fogaival farigcsálta formára a fa darabkáit, Barka pedig minden elkészült lécet gondosan a helyére illesztett. Amikor az utolsó fadarab is a helyére került, és elkészült az új híd, a csapat üdvrivalgásban tört ki.
– Ez az! Megcsináltuk! – lelkendeztek, és meg is dicsérték egymást, hiszen eredményes közös munkát fejeztek be.
Átkeltek a hídon, a túloldalon pedig egy olyan hegyoldalhoz értek, ahol rengeteg molte bogyó nőtt. Hoppla felkiáltott:
– Azta, pont ezt kerestem! Gyertek, szedjünk belőle minél többet, és ha hazaértünk, főzünk belőle finom lekvárt!
Majd közösen zsákokba gyűjtötték a molte bogyókat. Döme külön ritmusban dolgozott: két bogyót tett a zsákba, majd egy-egy maréknyit a szájába, aztán megint kettőt a zsákba.
– Ha ilyen a karácsony Norvégiában, akkor én itt maradok tavaszig! – lelkesedett csámcsogva a mackó.
Ahogy megmászták az utolsó lejtőt, az ég hirtelen felragyogott. Zöld, lila és mélykék színű fények hullámoztak a horizonton – mintha egy csoda történt volna.
– Ez… – suttogta Döme elérzékenyülve, miközben bekapott még egy molte bogyót – …ez… a sarki fény!
A négy barát csendben állt, a fény játékát figyelték meghatódva. Bundi szíve megtelt melegséggel – nemcsak a látvány bűvölte el, hanem az is, hogy újdonsült barátaival közösen élheti át ezt a csodát. Egy hosszú, kalandos út, boldog pillanatok és közös erőfeszítések vezették őket idáig.
Nem sokkal később megérkeztek Bende házához. Az ajtóból forró tea és fahéj illata áradt, bent pedig fények ragyogtak, és egy szép nagy asztal állt, tele finomsággal.
– Gyertek be! – üdvözölte őket Bende. – Ez lesz életünk legszebb ünnepe!
Az ablakon túl a sarki fény tovább ragyogott. Odabent pedig, a kandalló fényében és melegében két róka, egy süni, egy mackó és egy nyuszi osztoztak a karácsony élményén. Meghitt hangulatban, igaz barátokként.
VÉGE