Út a sarki fényhez – Egy karácsonyi kaland története
3. fejezet
A nyuszi és az új csemege
A sarki fény felé vezető út egyre kanyargósabb lett, és a hótakaró is gyarapodott, de Bundi, a róka, Barka, a süni és Döme, a mackó nem panaszkodtak, eltökélten haladtak előre. A falánk Döme időnként meg-megállt, hogy egy marék havat kóstoljon meg („csak azért, hogy friss maradjak”), Bundi pedig mindig kitalált valami trükköt, hogy ne legyen unalmas az út. Például „elvarázsolta” Barka sapkáját, de mivel a süni fázott, így gyorsan semlegesítette a „mágiát”, azaz visszaadta fázós barátjának a tőle elcsent ruhadarabot.
Egy este, amikor a szél már olyan hidegen fújt, hogy még a fenyők is összébb húzták az ágaikat, egy fény derengését vették észre a távolban. Kiderült, hogy egy kis fogadó áll a dombtetőn, a kapuján díszes fatáblával:
„Hópihés Fülek Fogadó – nyitva egész télen!”
Odabent meleg, fűszeres illat és vidámság fogadta őket. Két nyuszi sürgölődött: Hoppli és Hoppla. Az egyik a pult mögött rakosgatta a mézeskalácsokat egy nagy üvegbe, a másik pedig épp egy fényfüzérrel bajlódott, ami valahogy folyton összegabalyodott.
– Segíthetünk? – kérdezte Bundi.
– Csak ha jól bántok a fényekkel! – kiáltott vissza nem várt lelkesedéssel Hoppla, és egy határozott mozdulattal majdnem magával rántotta az égősornak azt a felét, ami már valahogy felkerült a falra.
Pár perc múlva mind a négyen a fényfüzért igazgatták, és közös erővel próbálták azt felerősíteni a fogadó falára. A róka irányított, a süni türelmesen bogozott, Döme pedig tartotta a széket, amin Hoppla egyensúlyozott. Amikor végre a helyére került a fényfüzér, és felragyogtak az izzók, a fogadó olyan lett, mint egy kis karácsonyi oázis az erdő közepén.
– Hát ez gyönyörű! – lelkendezett Hoppla. – Kár, hogy a vendégek nem gyűlnek olyan gyorsan, mint a hó a küszöbön.
Barka kedvesen elmosolyodott.
– Ne aggódj, néha a fény előbb jön, mint a látogatók. De ők is úton vannak, csak várj türelemmel! Lesz itt még ünnepi forgatag!
Hoppli, Hoppla bátyja eközben étlapokat igazgatott.
– Ha már erre jártatok – mondta –, mit szólnátok egy forró répaleveshez?
– De csak ha cserébe elmesélitek, hova mentek! – tette hozzá Hoppla, miközben könnyed mozdulattal az egyik asztalra terített egy fenyőmintás abroszt.
Bundi és a többiek elmesélték, hogy a sarki fényhez indultak, és részletesen beszámoltak arról is, hogy ők hárman hogyan ismerték meg egymást. Hoppla szeme felcsillant.
– Norvégiába mentek? Ott terem a molte! Az szép és zamatos, aranyszínű bogyó, amiből a világ legfinomabb lekvárja készül! Már évek óta szeretném feltenni az étlapra a molte-lekváros kenyeret, de egyedül nem akartam útnak indulni, Hopplival pedig nem mehetek, mert valakinek a fogadóban is maradnia kell.
Barka elmosolyodott. – Gyere velünk, segítünk neked bogyót szedni!
Hoppla nagyot ugrott örömében. Hoppli sóhajtott, de közben azért mosolygott:
– Az én húgom már csak ilyen…
Az állatsereglet nyugovóra tért, majd másnap reggel a négy újdonsült barát – a róka, a süni, a mackó és a lelkes nyuszi – együtt folytatták útjukat sarki fény felé. A fogadó mögött a fényfüzér még sokáig pislákolt, mintha integetne utánuk.