Út a sarki fényhez – Egy karácsonyi kaland története
2. fejezet
Az éhes mackó
A puha hótakaró egyre vastagabb volt, ahogyan Bundi, a róka és Barka, a süni haladtak észak felé, hogy meglátogassák Bundi unokatestvérét. A csillagok fényesen ragyogtak az égen, mintha mindegyik ünneplőbe öltözött volna, vagy épp az utat szerették volna mutatni a két fős kis csapatnak.
– Szerinted messze van még Norvégia? – kérdezte Barka, miközben az arcába húzta vastag, kötött sálját.
– Nem tudom pontosan – vakarta meg a fejét Bundi. – A térképem azt mondja, hogy „valahol a hó után, de még a csillagok előtt.” Nem értem, de az biztos, hogy erre kell menni – mutatott határozottan egy irányba a róka. – Ott ragyog a Sarkcsillag, kövessük a fényét!
Ahogy egy sűrű fenyvesbe értek, különös zaj ütötte meg a fülüket. Mintha valaki dúdolna – de a dallam minden második hangnál mély, morgó sóhajba fordult. A következő pillanatban egy hatalmas, barna mackó feje bukkant elő egy odúból.
– Minden rendben? – kérdezte Barka.
– Dehogy! – dörmögte a medve. – A mézemnek se híre, se hamva. Pedig biztos, hogy ide rejtettem az ősszel!
Bundi kíváncsian nézett az odúba, de odabent semmit sem látott a sötétségtől.
– Várj csak, segítünk – mondta, és elővette a gyertyát, amit Barkával együtt hoztak. A kanócot óvatosan az odú felé közelítette, majd egy gyors mozdulattal gyufát gyújtott. A meleg fény megvilágította a fa üregét – és lám, a méz ott csillogott, egy kisebb beszögellésben.
– Hah! – kiáltott fel Döme, a mackó. – Megvan az idei karácsony első csodája!
Három kanál méz után a morcos medve hangulata is sokkal jobb lett. Hálából megosztotta a maradékot Bundival és Barkával. Jóízűen falatoztak, a jóllakott Döme pedig egyre kíváncsibb lett.
– És ti merre tartotok? – kérdezte csámcsogva, miközben egy darabka mézet törölt le a szája széléről.
– Norvégiába, a sarki fényhez – felelte Bundi. – Az unokatestvérem, Bende hívott meg vendégségbe, Barka pedig útközben csatlakozott hozzám.
– A sarki fény? – Döme szeme kerekre nyílt. – Az az álmom, mióta… hát, amióta először megettem egy egész hordó mézet egyedül.
Barka kuncogott.
– Akkor tarts velünk! – mondta. – Legalább lesz, aki viszi a hátizsákokat, ha mi elfáradunk.
Döme bólintott, és egy nagy mozdulattal lesöpörte magáról a havat, na meg a bundájára ragadt mézet. A három újdonsült barát közösen elfújta a gyertyát, majd összepakoltak és indultak tovább a sarki fény felé. Eközben valahol, a fenyők mögött, mintha egyre fényesebben ragyogtak volna a csillagok.